Vampire Knight 3. évad 3. Éj

Nem az nem lehet , hogy Zero meghalt.
- Ka..Kaname azonnal vissza kell mennünk az akadémiára , hogy legalább a te..te.-nem fejeztem a mondatomat mivel a könnyek elnyomták a hangomat . Csak sírtam sírtam és csak Zerót akartam.
- Sajnálom Yuki nem mehetünk vissza a temetésre nem lenne jó ha úgy látnád. - mondta határozottam majd felállt a díványról és elindult a bejárati ajtó felé.
- Mond meg E-szintű lett?
Elmosolyodott. Hogy tud még így is mosolyogni tudván ,hogy a "kedvesének" a LEGKEDVESEBB barátja akire mindig számithattam meghalt?!
- Nem rosszabb egy E-szintű végzett vele.- hallatszott a tömör válasz.
Nem az nem lehet nem hiszem el elkell innen mennem minnél hamarabb. Elszaladtam Kaname-sama mellett fel a csúszós lépcsőn mi már nem is tünt olyan csúszósnak. Berohantam a szobánkba becsapván az ajtót és a szekrényhez sijettem kivettem az iskolai egyenruhámat, minek nyakát zeró vére festette vörösre még pár nappal ezelőtt.Magamra húztam a prekektusi karszallagglal együtt meg fogtam az Artemiszt és az ablakhoz siettem. Kinyitottam virág illat csapta meg az orromat. Ugrani készültem de egy hang megakadályozott benne.
- Tényleg elmész? Itt hagyod őket ?!-fordultam a hang irányába Kasumié volt de már a hangja nem hangzott olyan csilingelőnek mint először.
- Igen , muszály mennem.Most szólsz Kaname-samának?
Arca komolyjá vált.
- Nem tartalak vissza szerethetted azt a fiút ha most elmész. Nyugodj meg én nem fogom senkinek sem elmondani.
- Tudom milyen az , hogy szeretni valakit aztán elveszteni velem is megtörtént még régen.
- Sajnálom de most megyek. - és kiugrottam az ablakon.

A nagy kapuhoz futottam át a füves pusztán amíg elértrem a vonatállomásig. Amire vonat beért sötétség fedte el az egész tájat úgy ahogy a szívemet is. A láthatatlan sebek felemésztették a szívemet ha Zerora gondoltam. Elindultam a vonat ajtó felé.

Felszálltam a vonatra, úgy ahogy a többi ember akik a peronon várakoztak. Leültem az egyik kabinba, ami ugyan 6 személyes volt de csak én ültem benne, csak én egyedül a nagy világban...Gondolataimból egy egyenruhás férfi szakított ki aki a kabinajtón kopogott, kinyitottam az ajtót.
- Kérném a jegyét hölgyem- mondta majd kitartotta kézét.Nem vettem jegyet hogyis vettem volna pénz sincs nálam..
- Én...
- Itt a jegye!- nyomott a jegy ellenőr kezébe egy jegyet Rima.Az ellenőr megnézte majd elment.
- Rima-senpai, mit keresel itt?
- Én csak azért jöttem, mert Shikinek kétségei voltak afelől hogy életben tudsz egyedül maradni...Igaza volt.- az ajtóban megjelent Shiki, Aido és Kasumi is.
- És ti mit kerestek itt?- néztem rájuk.
- Nem tudtam szó nélkül nézni hogy elmész...- valotta be Kasumi.
- Én azért jöttem hogy Kasuminak ne essen bántódása.- mondta Aido-senpai.
- Tényleg?- mosolygott Kasumi gyönyörű szemei csak úgy csilloktak mikor Aidora nézett, Aido pedig fülig beleszeretett Kasumi-senpaiba.Ezt a kis romantikus idilt Shiki törte meg.
- Ez gáz.- sóhajtott majd ledobta magát Rima mellé az ülésre.
- Egyet értek.- mondta Rima.
- Nektek meg mi bajotok van állandóan?!- durcáskodott Aido-senpai.
- Ez a sok ember...- undorodott el Shiki.
- Egyszerűen csak gyűlöljük az embereket.- folytatta Rima.
- De hát régen én is ember voltam.- gondolkoztam hangosan.
- És ez megmagyarázza hogy mért utáltalak...-egyszerűsítette le Rima-senpai.
- Touga!-szólt rá Aido-senpai Rimára.
- Ha nem lenne tisztavérű talán még most is megölném...-follytatta Rima

- Rima.- simított végig gyengéden Shiki-senpai Rima karján.
- Bár neked az is jól áll ha dühös vagy, mégis jobb lenne ha nem húznád fel magad.- Shiki most egy csókot nyomott Rima-senpai homlokára. Mindig is, vagyis már az akadémián is tartottam Shikitől és Rimától, elképesztő, hogy még tisztavérűként is tartok tőlük.

- Szerintem, mázlid van hogy ők így egymásra találtak...Mert ha nem lenne Shiki vagy Rima, az egyik tuti kinyírt volna.- veregetett hátba Aido-senpai.
Lassan megérkeztünk, útközben többször is elbizonytalanodtam, hogy vajon helyesen cselekszem-e, de mindíg arra jutotam hogy igen...Leszálltunk, a Cross akadémia legalább egy napi járó földre volt a vonat állomástól, nem tudom ki fogom-e bírni?! Az utunk egy kis falun vezetett át.

 Kezdett beesteledni, a falu mellett volt egy eredő, nem lehetett messze az akadémia sem...
- Szerintem álljunk meg pihenjünk egy kicsit, és majd világosban tovább megyünk.-javasolta Aido-senpai.
- De hát...-próbáltam ellenkezni.
- Yuki-sama, ha akarod tovább megyünk de szerintem neked is jót tenne egy kis pihenés.- mondta Shiki-senpai.
- Megaztán veszélyes erre mászkálni este...főleg hogy az erődet sem tudod irányítani.- helyeselt Rima-senpai. Rendben talán tényleg jó ötlet itt maradni amíg világos nem lesz.
-Jól van.De hajnalban indulunk.-egyeztem bele.
Este Shiki és Rima hamar elaludtak, pedig ők általában sokáig fennvannak és korán kelnek...Én nem tudtam aludni ezért Kasumival beszélgettem, az legalább eltereli a gondolataimat.
- És mióta élsz a Kuran birtokon?-kérdeztem.
- Amióta eszemet tudom, anya azt mondta ott születtem...soha nem jártam még a birtokon kívül...-nézett Kasumi-senpai maga elé.
- Soha?
- Vagyis egyszer, 7 éves voltam...anyával elmentünk a közeli kis faluba, zöldséget venni.

- És?- nagyon elkezdett érdekelni a dolog.
- Elkószálltam, talán valami kóbor kutyát vagy valami ilyesmit kergettem.Nem találtam anyát. Egy nő állt előttem,szólongattam, hogy segítsen vagy hogy nem látta-e anyát.Megfordult és rámnézett...Azokat a szemeket sosem felejtem el, elindult felém, futott, én meg sem bírtam mozdulni a félelemtől.Anya elém ugrott...megmentett, de ő nem élte túl.
- Úgy sajnálom...nem tudtam hogy...
- Soha többet nem hagytam el a birtokot semmi pénzért.- elakadt a szava, a hangján hallattszott hogy fél az anyját egy E-szintű ölte meg. Aido-senpai odaült hozzánk, és átölelte Kasumi-senpait.
Még nem aludtak csak feküdtek, Kasumi erősen szorította Aido kezét, olyanok voltak mint a gyerekek...kis ártatlan gyerekek akik félnek. Megszakadt a szívem, nem akartam hogy bármi bajuk essen.
Megvártam még ők is elalszanak, majd tovább indultam. Nem akartam hogy velem jöjjenek.Nem akartam hogy bajuk essen.

Az erdő csendes volt és sötét. A nagy lombú fák között átszűrődött a hold halovány fénye. Most először éreztem magam úgy ,hogy hiányzik nekem valaki mint Aidi-senpainak Kasumi. Tovább mentem egyre beljebb az erdő mélyére . Futni akartam elakartam futni a gondok a szomorúság elől. Az erdő közepén álltam meg hol egy kis rét lehetett egykor de most már egy sivár kis semmiség a rét közepén állt egykor egy nagy nyírfa de a vihar kidönthette. Annak rönkjére ültem le és az arcomat a kezembe temettem és csak sírtam , sírtam. A hátam mögül halk suhanást hallottam mintha valaki megállt volna mögöttem aztán halk léptekkel elfutott volna.Felugrottam.

 - Ki az, ki van ott?- mondtam ijedten miközben körbe fordultam , hogy megnézzem van-e valaki mögöttem.

Elkapta a vállam s egy szem pillantás alatt leterített a földre.
- Hm egy újabb finom falat!Mivel is érdemeltem ki ezt a különleges bánásmódot?!- mondta miközben hátra vettette a fejét és felvillantotta éles szemfogait.Egy E-szintű vámpír volt. Fekete fél göndör hajjal és nagy vörös szemekkel. Ismerem ezt a nézést egy "szomjas vámpír" nézése volt. Hosszú szakadt kabátot viselt szemfogaival csak úgy vicsorgott rám.- Eressz már el!- kapálódzni kezdtem.
Fura vámpír vagyok mégsem tudom az erőmet használni. Próbáltam az Artemiszt elérni de észre vette.
- Nana próbálkozunk enyje!!- és éles karmait végig húzta a kezemen.
Felsikoltottam a fájdalomtól.
- Mássz le róla te szemét! - hallatszott a hang.
Az az elfelejthetetlen hang ami mindig mellettem volt egyszer csak egy dördülés hallatszott.
- Zero!! - kiáltottam fel.
Majd a fejem fölött szétporladó E-szintű vámpírt láttam.
- Zero te élsz ! - rohantam felé , hogy megöleljem de a Bloody Rose meggátolt benne.
- Állj meg Yuki tudod mit igértem és most megteszem!- mondta elszántan.
Hátra hőköltem. Lehajtottam a fejem egy pillanatig igazi agresszióval nézett rám mintha én is csak egy újabb kivégzendő vámpír lennék egy hosszú sor végén.
- Akkor tedd meg lőj le úgy ahogy azt a z E-szintűt is!- mondtam s könnyek csordultak ki a szememből.

- Csak tudd mielőtt megteszed azért jöttem el idáig , hogy megkeresselek és elmondjam SZERETLEK!
- Yuki- mondta suttogva miközben a fegyver kiesett a kezemből.
- Tudod mindig azt gondoltam , hogy neked csak Kaname számit. Tudod milyen érzés , ,hogy akit szeretsz mást ölel meg maga a pokol.
- Zero! - rohantam oda és átöleltem.
- Szeretlek Zero érsd meg veled akarok lenni örökre!!
- Yuki...- s magához szorított.
Az a z ölelés mindent kárpótolt , feledtette a fájdalmat a félelmet és a szomorúságot . Ott álltam a hold fénybe ölelkezve azzal akit a legjobban szeretek azzal aki a legfontosabb számomra.